Kedves nyolcadikos Tanuló!
Iskolánkban négyféle képzésre jelentkezhetsz: két négyéves érettségivel záródó közgazdaság szakmacsoportos, egy kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozó képzésre, és egy ötéves angol két tanítási nyelvű osztályba, ahol az első előkészítő éven nagyon magas óraszámban tanulhatod az idegen nyelvet, s csak utána, tizedik osztálytól kezdődik majd a közgazdasági vagy az ügyviteli alapozó képzés. Itt tehát 13. osztály végén kell érettségi vizsgát tenned bizonyos tantárgyakból magyar, két tantárgyból pedig angol nyelven.
Mit jelent a szakmacsoportos alapozó képzés?
Mint a többi középiskolában, nálunk is tanulsz közismereti tantárgyakat, amelyek közül a matematika, a magyar nyelv és irodalom, a történelem, az idegen nyelv kötelező érettségi tantárgy. Kiemelt tantárgynak tekintjük iskolánkban az idegen nyelvet, a matematikát és az informatikát. Egy idegen nyelvet, angolt vagy németet tanulhatsz szakközépiskolában, de ezt nálunk magasabb óraszámban. Hozzásegítünk a nyelvvizsgaszint eléréséhez is további két délutáni nyelvóra vállalásával, így összesen heti 6 órád lehet idegen nyelvből. A matematikát is többletórában és csoportbontásban kapják diákjaink, mert a közgazdasági szakmai tantárgyak és a szakirányú továbbtanulás eredményességének ez elengedhetetlen feltétele. Az informatika tantárgyat négy éven át oktatjuk, így törekszünk a magas színvonalú felhasználói szint elérésére, az általános érvényesüléshez, a szakképzéshez szükséges igényes számítástechnikai tudásra. Sok tanuló választja érettségi tantárgyként az informatikát, s aki jeles eredményt ér el az érettségin, az ECDL bizonyítványra is jogosult lesz.
A közismereti tantárgyak közül a fizikát, biológiát, kémiát és földrajzot mindössze két évig tanítjuk, mert már kilencedik osztálytól megjelennek a szakmai tantárgyak: a gazdasági környezetünk, az információkezelés, a kommunikáció, a viselkedéskultúra.
A szakmai tantárgyak óraszáma 11. osztálytól jelentősen megnő, ezzel alapozunk a szakirányú továbbtanuláshoz, illetve az érettségi utáni szakképzéshez. A közgazdaság szakmacsoport alapozó tantárgyai: elméleti gazdaságtan és üzleti gazdaságtan, a kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport tantárgyai: gazdasági ismeretek, marketing és közgazdaságtan, az ügyvitel szakmacsoport tantárgyai: informatikai alkalmazások, szövegfeldolgozások, szakmai idegen nyelv. A szakmai tantárgyak választható érettségi tantárgyak iskolánkban.
Érettségi
Szakközépiskolai tanulmányaid végén négy kötelező (matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, idegen nyelv) és minimum egy választható tantárgyból kell érettségi vizsgát tenned. Választható tantárgy iskolánkban az informatika és a szakmai tantárgyak: közgazdaságtan, üzleti gazdaságtan vagy kereskedelem és marketing alapismeretek, ügyviteli alapismeretek. Érettségi vizsgát két szinten tehetsz, közép- vagy emelt szinten. Az emelt szintű érettségihez 11-12.-ben egy vagy két tantárgyból felkészítő órát lehet választani. Emelt szintű órát történelem, magyar nyelv és irodalom, matematika, informatika, üzleti gazdaságtan, elméleti gazdaságtan és marketing tantárgyakból kínálunk, és a továbbtanulni szándékozó diákoknak ajánljuk.
Miben különbözik négyéves képzés az angol két tanítási nyelvű ötéves képzéstől?
Az angol két tanítási nyelvű osztályban a tanulók kilencedikben 18-20 órában tanulják az angol nyelvet, 10. osztályra olyan idegen nyelvi tudásszintre kell eljutniuk, hogy bizonyos közismereti és szakmai tantárgyakat angol nyelven tudjanak tanulni a következő négy évfolyamon. A két tanítási nyelvű tanulók 10. évfolyamtól az angol mellett német nyelvet és angol civilizációs ismereteket is tanulnak, ezért tantervükben kevesebb óraszámban lesznek jelen a természettudományi tantárgyak (kémia, biológia, földrajz, fizika). A közgazdasági vagy ügyviteli szakmai ismereteket részben magyar nyelven, részben angol nyelven (10-11. osztályban kisebb óraszámban, 12-13. osztályban pedig magas óraszámban) sajátíthatják el a diákok. Választható szakmai érettségi tantárgyak közgazdasági szakmacsoportban: közgazdaságtan és az üzleti gazdaságtan, ügyviteli szakmacsoportban: ügyviteli alapismeretek. A képzés végére a tanulók alkalmassá válnak arra, hogy szakmájukat mind anyanyelven, mind angol nyelven gyakorolják, idegen nyelven tudjanak információt szerezni, közölni, alkalmazni és képesek legyenek idegen nyelven gondolkodni.
Hogyan tovább? Szakképzés
Érettségi után dönthetsz úgy, hogy továbbtanulsz a felsőoktatásban és dönthetsz úgy, hogy iskolánkban maradsz szakképzésre. Ha tovább tanulsz, legjobb esélyeid a szakirányú (gazdasági, pénzügyi, közgazdasági) főiskolákon, egyetemeken lesznek, de természetesen más pályák is nyitva állnak előtted. Ha nálunk folytatod a szakképzésen tanulmányaidat, középfokú, emelt szintű vagy akkreditált felsőfokú szakképesítést nyújtó szakmákból választhatsz. Iskolánk legnépszerűbb szakképzései a pénzügyi szakügyintéző, a gazdálkodási menedzserasszisztens szakmák, amelyeket a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi Számviteli Főiskolai Karával együttműködve folytatunk. A munkaerőpiac igényeinek megfelelően középfokú és emelt szintű szakmákat is kínálunk, nyitottak vagyunk valamennyi közgazdasági, pénzügyi, ügyviteli, kereskedelmi, informatikai szakma képzésére is. A szakképzésben feltétlen előnye van azoknak a diákoknak, akik szakmai tantárgyakat már tanultak az érettségi előtt. Az érettségi utáni szakképzés időtartama 1-2 év, és államilag támogatott.
Milyen körülmények között tanulhatsz a Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskolában?
Kiemelkedően jók iskolánkban a technikai feltételek, 8 általános célú Internet-hozzáféréssel rendelkező számítástechnika szaktanteremmel és egy tökéletesen felszerelt gyakorlóirodával intézményünkben mindennapos a számítógép használata bármely tantárgy oktatásában.
A tanulást és a szabadidő hasznos eltöltését alapítványok is segítik, támogatjuk az osztálykirándulásokat, a jogosítvány megszerzését, az iskolai táborokat, sítábort, gólyatábort, a diákok különböző rendezvényeit, a holland, a német, az olasz, a spanyol, és a portugál cserekapcsolatokat.
A szabadidő hasznos és kulturált eltöltésére is bőven van lehetőség. Színvonalas iskolai programok: színházlátogatás, kirándulások, táborok, sítúra, természetjárás, versenyek, szakkörök, fordított nap, versenyfelkészítők, sportkörök (röplabda, kosárlabda, foci, kézilabda) és különböző érdeklődési körök (olvasó- és filmkör, környezetvédelmi kör, színjátszókör), valamint szakmai szabadidős körök (gazdasági szimulációs játékok, ifjúsági vállalkozások) színesítik a diákéletet. Iskolánk minden tanulója ingyen használhatja a Református Iskola uszodáját.
Felvételi tudnivalók
Felvételi követelmények:
Központi felvételi matematikából és anyanyelvből
Minimum 4-es tanulmányi eredmény a közismereti tantárgyakból
Két tanítási nyelvű képzésre szóbeli vizsga idegen nyelvből
Egységes követelmények szerint szervezett írásbeli vizsga:
Központi felvételire 2011. december 10-ig lehet jelentkezni. A jelentkezési lapot közvetlenül a vizsgát szervező intézménybe kell benyújtani. Bármelyik egységes írásbeli vizsgát szervező iskolába beadható a jelentkezési lap.
Iskolánk szervez központi írásbeli vizsgát, melynek időpontja: 2012. január 21. (szombat) 10.00 óra. Pótló írásbeli felvételi vizsga: 2012. január 26. (csütörtök) 14.00 óra. Pótló felvételin csak azok a tanulók vehetnek részt, akik az előző írásbeli vizsgán alapos indok miatt nem tudtak megjelenni.
Szóbeli vizsga a két tanítási nyelvű osztályba jelentkezőknek: 2012. február 23-24.
Jelentkezés a középiskolába:
A tanulók jelentkezési lapjait 2012. február 17-ig az általános iskola továbbítja a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Felvételi Központnak.
Minden iskolánkba jelentkezőt kérünk, hogy az egységes követelmények szerint szervezett írásbeli eredményét tartalmazó értékelő lap másolatát mellékeljék a jelentkezési laphoz.
A központi felvételi eredménye és az általános iskolai tanulmányi eredmény alapján a tanulókat rangsoroljuk. 2011. április 25-ig értesítjük ki a jelentkezőket a felvételi eredményéről.

